Jellemző, hogy mennyire eltökélten állok hozzá a feladathoz. Lustaságomat mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az öt nappal ezelőtt írt bejegyzésemet mára sikerült beélesítenem.

Viszont, hogy örüljetek, már ha idetévedtek és elolvassátok, kitaláltam, hogy most egy hónapig miről fogok írni. Legalább egyikünk csináljon valamit. Szóval, elkezdtem tegnap egy harminc napos kihívás nevű, igen keményen megdolgoztató jóga-sorozatot. Eredetileg tegnap akartam kezdeni a beszámolót, de annyira kinyúvadtam a nap végére, hogy nemhogy a számítógép elé, de még fogat mosni sem voltam képes kikászálódni az ágyból, ahova két percre bezuhantam, miután hazaértem.

Így tehát az első és második nap egyben lesz.

Első nap

Bevallom, nem vagyok kezdő, a jógát is négy éve csinálom már és egy harminc napos meg egy hatvan napos kihíváson is túlestem tavaly. Akkor nem mertem blogot írni, hátha elfogy a lelkesedés és az milyen kínos már, hogy egyszer csak vége szakad a beszámolónak. Ettől még persze most is megtörténhet, hogy hagyom a fenébe az egészet, ma mondjuk volt is ilyen gondolatom közben, de ne szaladjunk ennyire előre. A kihívás lényege, hogy harminc nap alatt harminc jógaórán kell részt venni, összesen két napot lehet kihagyni, de ezeket mielőbb pótolni kell, és ezek a kihagyások nem lehetnek két egymást követő nap. Azt hamar beláttam, hogy az én munkámmal nem lehetséges egy ilyet végigcsinálni, hacsak nem veszek ki közben szabadságot. De milyen szerencse, épp kivettem, úgyhogy tényleg semmi nem állhat az utamban, csak a saját lustaságom, de azt meg leküzdöm. Egy jógaóra kilencven perc és a teremben közel negyven fok honol. 

A tegnapi órán egész végig az járt a fejemben, hogy:" te jó ég, ez még csak az első óra!" Emiatt el is kalandoztam néhány gyakorlat közben, pedig nem szokásom. Igazából alig vártam, hogy vége legyen, és már akkor nyomasztott, hogy ma vissza kell jönnöm. Nem valami nagy sportemberre vall, mi? Nem is vagyok az. A teremben körben tükrök vannak, így kénytelen voltam szembesülni különböző kitüremkedő hájaimmal, amit meg esetleg nem láttam volna az a sok hajladozásnál begyűrődött úgy, hogy szerencsére érezhettem. Megfogalmazódott a diéta gondolata is, ezt remélem tettek is követik. Jóga után jó, mert gyakorlatilag csak a vízre tudok gondolni, sőt, a vége felé azt érzem, hogy az életben többet nem fogok enni, kizárólag inni. Sajnos azonban mire hazaérek, többnyire éhes leszek. Erre ki kell még találnom valamit.

Arra leszek a legkíváncsibb, hogy a hajlékonyság hogy fog változni a hetek során. Egyelőre annyira tudok előrehajolni, hogy a cipőmet még meg tudom kötni. 

Második nap

Ma megkérdezte sógornőm, hogy hol tartok a harminc napos kihívásban. Azt hittem, sírok.Még csak a második nap következik, feleltem neki. Sajnálkozását fejezte ki, majd tovább falatozta a palacsintát. Amit én sütöttem. Ez is egy fájó pont volt, tekintve, hogy a diétát is szigorúan veszem. Az első napokban legalábbis. Az órán nagyon meleg volt, ez nem meglepő, viszont egész jól bírtam, ez már annál inkább. Igaz, közel a végéhez majdnem sírva fakadtam. És persze nyilván az járt a fejemben, hogy holnap megint jönnöm kell. Jelentős változást nem érzek még semmiben, no de mitől is lenne?

Ui: közben holnap lett, november kilenc már a harmadik nap, este jövök